A brassói papok mindig is foglalkoztak a városban tanuló egyetemistákkal. Először a ferences Szent János templom és kolostor ifjúsági termében, majd a Szent Kereszt templom alagsorában szervezte programjait. Brassói Egyetemi Lelkészség, mint olyan, 2000 óta működik hivatalos formában. Mivel nem volt kinevezett egyetemi lelkésze, a Főegyházmegyei Ifjúsági Lelkészségre hárult ez a feladat is, és helyet kapott a Brassó – bolonya plébánián.

Célja, mind a mai napig a Brassóban tanuló keresztény egyetemisták lelki és szellemi képzése, közösséggé formálása. A rendszeres keddi előadásaink értük, és róluk szólnak. Meghívottaink, előadóink arra törekednek, hogy mindennapi problémákat vitassanak meg a jelenlevő diákokkal, és ezáltal édekesebbé tegyék számukra azokat a keresztény nézőpontokat, amelyekre a mai rohanó világban kevés időt szánunk. Az előadásokon kivül filmklubbokat, játékesteket, teázásokat vagy borozásokat és nótaesteket szervezünk a fiataloknak, mert ezáltal egy egészséges közösséget tudunk összekovácsolni, és ápolni.

A keddi ifiken kivül, működik egy kisebb MAG csoport is, amely minden hét csütörtökén találkozik. Ez a csoport a közösségápolásban játszik fontos szerepet. Ők szervezik a film – vagy játékesteket, bálokat, kirándulásokat és különböző összejöveteleket. Ők felelnek arról, hogy az új diákok ne érezzék magukat idegennek a csoportban, még az első alkalommal sem.

A BEL életét segíti a Brassói Római Katolikus Szent Imre Egyetemi Kollégium a Brassó – bolonya plébánia épületében.

Ha megtetszett a lelkészségünk élete, látogass el hozzánk kedden este fél nyolckor, előadásaink nyitottak, és mindenkihez szólnak.